TOGETHER 4.0 nemzetközi kerámia szimpózium

2018-ban negyedszer rendeztünk kerámia szimpóziumot Budaörsön, idén először nemzetközi résztvevőkkel. A TOGETHER 4.0 során 2018. június 25. és július 1. között a KözTér18 Közösségi Alkotótérben egy hétig együtt dolgoztak kortárs kerámikusok, művészeti egyetemi hallgatók és kerámia OKJ képzésen tanulók. A fő téma volt: mázalatti kobaltos porcelán festés porcelánra.

A nemzetközi szimpózium résztvevői voltak:
Kieiko Mukaide ( Japán )
Simon Ward ( Nagy-Britannia )
Michelle Young-Hares ( Nagy-Britannia )
Kungl György
Kondor Edit
Várbíró Kinga Evelin
Melkovics Ágnes
Revák Katalin
Leitert Vivien
Horváth Boglárka
Tóth Lili
Dóró Flóra

A szimpóziumon készült anyagokból ősszel kiállítást rendezünk a Garázs project-space-ben.

Korea a porcelánművészet bölcsője. A szimpóziumon kalligráfia kurzust tartott a Koreai Kulturális Központ két munkatársa: Dasom Kim és Moon Chang Seok. Június 28-án nyílt napot tartottunk, díszvendégek voltak: Wittinghoff Tamás polgármester úr és Lee Dangkweon, a Koreai Kulturális Központ igazgatója.

A KözTér18 Közösségi Alkotótér tagjai: Ráthonyi Kinga DLA, Neil Wolstenholme, Boleman Bence és Botos Balázs kerámikusok, munkánkat segíti Márhoffer László gipszmintakészítő.

A szimpózium előkészítését és lebonyolítását segítették az Illyés Művészeti Szakképzés kerámiaműves OKJ tanulói: Kirinovits Barbara, Kovács Emese, Sztakics Bence, Lótos Ádám.

Together 4.0 kiállítás

A TOGETHER 4.0 nemzetközi kerámia szimpózium kiállítása

Kiállítók: Keiko MUKAIDE (Japán), Simon WARD (Nagy-Britannia), Michelle YOUNG-HARES (Nagy-Britannia), DÓRÓ Flóra, HORVÁTH Boglárka, LEITERT Vivien, KONDOR Edit, KUNGL György, MELKOVICS Ágnes, REVÁK Katalin, TÓTH Lili, VÁRBÍRÓ Kinga Evelin
Valamint a Köztér18 Közösségi Alkotótér tagjai: RÁTHONYI Kinga DLA, Neil WOLSTENHOLME, BOLEMAN Bence Zoltán, BOTOS Balázs
2018. szeptember 27. (csütörtök) 18 óra | A Garázs – Projekt Space | 2040 Budaörs, Köz tér 18.

Amikor a TOGETHER 4.0 nemzetközi kerámia szimpóziumról kezdtem el gondolkodni, annak is választott témájáról – a kobaltfestésről – minduntalan egy kérdésbe ütköztem: releváns-e 2018-ban a kerámiaművészet e toposzát fókuszba helyezni, az együtt gondolkodás és a közös alkotás apropójává tenni? Némi fejtörés után, úgy vélem, hogy igen: releváns, és pontosan a technika, a szín, a fogalom toposz jellege miatt, amit időről időre érdemes vizsgálat alá vonni, át- és felülírni, újabb és újabb kontextusba helyezni, aktualizálni. Erről a folyamatról vallanak a kiállított alkotások, melyeken még érezni a nyári szimpózium lázas munkáját, jókedvű melegét.

Ha a kobaltfestésre gondolok, vagy arról kell beszélnem, netán definiálnom, akkor gyakran idézem Wartha Vince kémikus elegáns szavait, aki a kobaltot par excellence kerámiafestéknek nevezte Az agyagipar technológiája című kötetében.i A professzor nagyvonalú szavai mögött – természetesen – tudományos érvek sorakoznak. A kobalt az egyetlen olyan fém-oxid, amelyik kibírja az akár 1400°C fokos égetési hőmérsékletet, vegyületei már kis mennyiségben alkalmazva is intenzív kék színt eredményeznek, éppen ezért a kobalt-oxid a magas hőmérsékleten égetett porcelánok leggyakoribb színező- és díszítőanyaga.

Porcelán, kék-fehér festésű kínai porcelánok, újabb kimeríthetetlen toposzok a kerámiatörténetben. Ha „megnyitó-kompatibilis” módon, tehát röviden szeretnék róluk nyilatkozni, akkor a következőket mesélem el – elvégre is múzeumban dolgozom. A kínai eredetű porcelánok legismertebb díszítőeljárása a kobalt-oxidból nyert festékkel történő máz alatti festés, melyet az egyszer már kiégetett hófehér edénytestre visznek fel ecsettel, amit ezután színtelen, áttetsző mázzal vonnak be, majd újra kiégetnek. Kék-fehér porcelánokat (kín. qinqhua: „kék minta”) Kínában a Yüan-dinasztia uralkodása alatt (1279-1368) már kiváló minőségben állítottak elő. Ugyanakkor a Perzsiából és Iránból importált, kobaltércből nyert kék festéket jóval korábban, a Tang-dinasztiában (618-907) is használták kerámiák díszítésére.

A máz alatt kobalt-oxiddal festett kínai porcelánok a 16. századtól jelentek meg nagyobb mennyiségben Európában, készítésük titka egészen a 18. század elejéig lázban tartotta a kontinens alkimistáit, arkanistáit és keramikusait. A kék-fehér kínai porcelánok értékét aranyárban mérték, birtoklásuk presztízsértékkel bírt. A porcelán, és annak előállítása utáni kereslet erőteljesen meghatározta az európai kerámiaművesség történetének alakulását; sorra születtek azok a pótanyagok, amik megjelenésükben a kék-fehér festésű kínai porcelánokat utánozták. Ezek sorában említhető: a velencei lattimo üveg (tejüveg, melyet ónmázzal vagy csonthamuval színeztek fehérre); a majolika alla porcellana (fehér ónmázas cserép, máz alatt kobalt-oxiddal festve); a Medici-porcelán (amelynél a kaolint, többek között, áttetsző hegyikristály-őrleménnyel helyettesítették); a delfti fajansz (fehér ónmázzal borított meszes agyag, kobalt-oxiddal festve) és a francia lágyporcelán is (pâte tendre, lágyporcelán vagy frittporcelán, amelynél a földpátot üvegszerű olvasztóanyaggal pótolták).

1708-ban fedezte fel Johann Friedrich Böttger és Ehrenfried Walther von Tschirnhaus a porcelán anyagának legfőbb összetevőjét, a kaolint, amelyhez földpátot és kvarcot adagolva a kínai porcelánnal közel azonos anyagot kaptak. Böttger és Tschirnhaus megbízója II. Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király –, aki szenvedélyesen gyűjtötte a kelet-ázsiai porcelánokat – 1710-ben alapította meg Európa első keményporcelán manufaktúráját Meissenben.

Eddig tart a rövid és kissé száraz kerámiatörténeti összefoglaló, ami azonban nem ad számot a porcelánok kultúrtörténeti jelentőségéről. Ma már szinte elképzelhetetlen az a fogadtatás, az a rajongás, ami ezt a titokzatos matériát övezte Európában a 16. és a 18. század között. La Maladie de Porcelaine – porcelán-betegség, így nevezték a porcelán birtoklása, és készítésének megismerése utáni vágyakozást. Nem csupán az anyag, hanem a kobaltfestésű dekorációk jelenetei – a messzi Kína vidékei, emberei, kultúrája –, a tusfestészettől örökölt tökélyre fejlesztett ecsetvonások szépsége, az ábrázolások egyszerre stilizált és naturális jellege egyaránt rabul ejtették a tehetős európaiakat. 2011-ben a BBC készített egy dokumentumfilmet a kínai porcelánokról, illetve azok európai kultuszáról,ii a keleti kerámiák szakértője, a műsorvezető Lars Tharp, a film egy pontján merész gondolatkísérletet vázolt fel: kontinensünkön egy ideig azt gondolták a kék-fehér ábrázolások nyomán, hogy Kína annyira távoli, egzotikus és álomszerű hely, hogy ott bizonyára minden kék, egy monokróm kék ország, egy kék-fehér világ.

Nem is annyira megmosolyogni való ez a téves képzet, hiszen a Kék bolygón élünk mindnyájan, létezésünk, világlátásunk megannyi értelemben kötődik e színhez. Johannes Itten A színek művészete című híres tankönyvében így ír a kék színről: „Erős hatalom a kék mint a természet ereje télen, amikor sötétbe és csendbe rejtőzve csírázik és sarjad minden. A kék mindig árnyékos, és legnagyobb pompájában a sötét felé hajlik. Megfoghatatlan semmi, mégis jelenlévő, akár az átlátszó atmoszféra. Az atmoszférában a kék a legvilágosabb égszínkéktől az éjszakai ég legsötétebb kékesfeketéjéig számtalan formában megmutatkozik. Szellemünket a kék a hit hullámain a szellem végtelenségének távolaiba vonja. Nálunk a hit szimbóluma a kék, a kínaiaknál a halhatatlanság szimbóluma volt.
”iii
Talán a kék a spektrum azon színe, aminek a legtöbb árnyalatát differenciáltuk, és neveztük el valamiről: égkék; tengerkék; azúrkék; türkizkék; ultramarinkék; indigókék; rézkék; lítiumkék; enciánkék; világoskék; sötétkék (majdnem fekete); mélykék; tengerészkék; királykék; farmerkék; búzavirágkék; pávakék; neonkék; zománckék; párizsi kék; berlini kék; porosz kék; Leithner kék, Yves Klein kék. A legkékebb kék, a halhatatlan kék: kobaltkék.

Novák Piroska
design- és művészet teoretikus

Elhangzott a kiállítás megnyitóján, 2018. szeptember 27-én.

 
i.WARTHA Vince (1892): Az agyagipar. Az agyagipar technológiája. Budapest: Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 20.
[Újra kiadva 2005-ben, az Iparművészeti Múzeumban rendezett Wartha Vince emlékkiállítás alkalmából.]
ii. Treasures of Chinese Porcelain. BBC dokumentumfilm, 2011.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=hlCV39YJzWU – Hozzáférés: 2018. szeptember 25.
iii. ITTEN, Johannes (2000): A színek művészete. A szubjektív élmény és az objektív megismerés mint a művészethez vezető utak. Karátson Gábor (ford.), Budapest: Göncöl, 88. [Kunst der Farbe. 1970.]
 

Támogatók

Köz Tér 18