> section ?> LÉLEKZET – Köz Tér 18

LÉLEKZET

AZ ILLYÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZÉS VÉGZŐS KERÁMIAMŰVES
DIÁKJAINAK KIÁLLÍTÁSA A GARÁZS GALÉRIÁBAN.
Megnyitja: Kocsis Imre Antal, a Sylvester János Református Gimnázium igazgatója.

Azt hiszem, méltatlanabbat nem találhattak egy kiállítás megnyitóra, mint én. Hiszen csak a magánéletemről tudnék beszélni, hogy számomra mit jelent a kerámia.
A negyvenes évek végén születtem, és akkor ismerkedtem meg a kerámiával. A tálalószekrényünkben papírvékony kínai teás- és kávéskészlet volt, és mivel hat gyermek
volt a családban, tulajdonképpen egyfajta verseny folyt, hogy ki tud többet eltörni.
Kijelenthettem, hogy szinte majdnem mindegyiket eltörtük. Mégis mindenkinek maradt felnőtt korára egy kis kínai papírvékony porcelán csészéje, amiből láthatuk,
hogy itt valami csodáról van szó. De hát talán annak is láttuk már gyermekként is.
A következő találkozás már a szekszárdi éveimben történt. Azon a tanszéken, ahol én tanítottam a pedagógiai főiskolán, a művészeti tanszéken ott volt egy
Fusz György nevű kerámikus, ott volt néhány szobrász, festő, zongorművész, azaz a kollégáim.
Ebből a szempontból tehát igazán közel kerülhettem a kerámiához.
De nem csak ez volt ez alatt a néhány év alatt, hanem az is, hogy kétféle kermámiavilágot ismerhetem meg.
Az egyik a Szekszárd melletti Palánk kerámiavilága, a másik pedig az állandó vágyam - a sugallat Babitstól eredt, aki Dante Divina Comediáját fordította -, hogy nekem folyamatosan Dante miatt is Ravennába kellett mennem.
Így aztán rendszeresen jártam a 6.-7. században épült ravennai mozaikokhoz, a San Vitale székesegyházhoz vagy a Sant'Apollinare-be. Azaz egészen közelről
ismerhetem meg egy középkori kerámiai világot.
A másik középkori kerámia még érdekesebb, mert az Szekszárd mellett Szekszárd-Palánkon volt. Ez a szekszárd-palánki avar kerámiakészítő műhely volt, a mai
kifejezéssel tulajdonképpen nyugodtan nevezhetjük gyárnak. Hiszen a régészek 8-10 kemencét kiástak, és hát ugyanarról a századról beszélek: egyrészt a 6.-7. századi
Ravennában csodálatos mozaikok a székesegyházakban, másrészt avar gyorskorongozással készült két féle típusú agyagedények, amelyek egészen Itáliáig eljutottak.
Egészen döbbenetes, hogy az a kicsi kis avar közösség, amelyik ott kerámiákat gyártott, fél Európát elárasztotta kerámiával.
Mondom a harmadik kapcsolódást.
Kinga meg akart pályázni egy zuglói munkát, és ennek kapcsán kerültem kapcsolatba vele. Szerette volna, hogy ha ugyanolyan közösségi alkotásként, mint a
budaörsi Illyésben, megvalósul a Pillangó parkban a park jelképe, egy pillangó.
Nagy szerencsére Kinga elbukta - valamilyen formai hibára hivatkozva - a pályázatot. Valószínűleg másnak akarták adni a döntéshozók a munkát.
Ez - hál’ Istennek – bennünket, a Sylvester János Református Gimnáziumot segített ki.
Mert így valósult meg először a Sylvesster-kapu, mint itt Budaörsön az Illyés kapu. (Ti is így hívjátok, miért hívnánk mi másként: tehát Sylvester-kapu.)

Utána a főbejárat a kerámia munkája készült el szintén közösségi alkotás formájában, ahogy ez az Illyésnél történt. Adri, Dóra, Csillag, Eszter, Franciska.
Csodákat láttam, egy egységes kiállítást láthattam. Egy bárhol, bármilyen formában bemutatható nagyszerű kiállítást.
Emellett igazán külön világokat. Mindenki személy szerint magát valósította, és vitte tovább a munkáiban.
Nincs olyan darabja ennek a kiállításnak amelyiket ne boldogan vinnék haza a lakásomba, és ne az egyik legszebb lenne, amire gondolhatok, ha egyszerűen
kerámiáról beszélek.
Köszönöm mindannyiuknak ezt az élményt, és azt is, hogy én ezt így láthattam. Azt, hogy idejövök, fél óra alatt itt körülnézek, és látom, hogy egyéniségek
születtek. Olyan egyéniségek, akik most már azzal a poggyásszal, amit itt kaptak, tovább tudnak menni ezen az úton, vagy akár egy másikon, amit később választanak.

De hogy ha ezen mennek tovább, akkor már nem hibázhatnak, és ezt köszönöm mindenkinek.

Kocsis Imre Antal