Ő ÉS ÉN
Kungl György kiállításán elhangzott megnyitó beszéd szerkesztett változata

Ladies and Gentlemen ! I am delighted to introduce you two of my childhood heroes in one. Him and I: James Dean and Kungl György. Ez a bevezető mondat sokkal jobban hangzik angolul mint magyarul, a kiállítás témájához az még az én K-európai angol akcentusom is kifejezetten passzol.
Nagy szeretettel köszöntöm köreinkben Kungl György szobrászművészt! Borzalmasan büszke vagyok, hogy az ő kiállítását bemutathatjuk a közönségnek itt A Garázs Galériában. Ő és én. Nagyon örülök neki hogy én nyithatom meg ezt a kiállítást. Régóta gondolkodom, miket kéne mondanom. Persze hogy nem írtam le, mert sokszor elkezdtem leírni és sokszor kidobtam a végeredményt ( Most utólag írom szerkesztve az elhangzott szöveget. R. K.). Napok óta két zeneszámnak a szövege megy a fejemben. Az egyik Cseh Tamás:“I love you so”. Amikor azt énekli: “ Bár se te, se én nem tudtunk angolul, mégis azt hittük hogy ami belénk szorult, ez kimondja helyettünk angolul!” Nekem ez a kiállítás erről szól. Mikor ezt a számot először hallottam és amikor ezeknek a szobroknak a nagy része készült, akkor még nem tudtam angolul. Viszont nagyon viccesnek tartottam, hogy a Cseh Tamás ezt énekli. A másik szám ami napok óta megy az agyamban: a Második Műsornak az ominózus sora: “ Alain Delon szeretnék lenni, éjjel-nappal napszemüvegbe' lenni”. Aki szeretné, dúdolhatja magában tovább… Ma azon gondolkoztam, hogy itt fogok állni és beszélni fogok és vajon akik itt ülnek, itt állnak és hallgatnak engem - az nagyon széles korosztály- és hogy kinek mit mond ez a szám. Ki az aki ismeri, ki az aki érti, ki az akinek ez már történelem. Pár nappal ezelőtt találtam a Facebookon egy posztot, ahova az volt odaírva angolul: “Elgondolkoztál már-e azon, hogy 1980 és 2021 pontosan ugyanolyan távolságra van egymástól, mint 1939 és 1980?”. Ledöbbentem... nekem 1980 és 2021 pár évnyi távolságra van csak egymástól. Ha belegondolok, hogy ugyanennyi a távolság visszafele is, ez nagyon furcsa helyzetet hoz létre számomra.
Itt vannak ezek a szobrok A Garázsban, amikről egyáltalán nem szeretnék beszélni mert magukért beszélnek. Kungl Györgyről sem szeretnék beszélni, mert egyrészt ő is magáért beszél, másrészt órákat lehetne róla beszélni, harmadrészt nem vagyok művészettörténész. Csak néhány gondolatot szeretnék ezekkel a szobrokkal kapcsolatban megosztani. Nézzük a dátumokat: mikor készültek az itt lévő művek. Egyik kedvencem az a Csurunga (a katicabogaras Lenin), készült 1989-ben. Gondoljunkbele, hogy 1988 vezették be a világútlevelet Magyarországon, ezzel az útlevéllel a kezünkben az én generációmnak a nagy része valamilyen módon megélhette azt hogy 1989-ben a Quatorze Juillet-n ott legyen Párizsban. Teljesen mindegy, hogy stoppal, vonattal, fél lábon, trabanttal, de mindenki aki fontos volt, akkor ott volt abban a városban. Ugyanebben a városban voltam két évvel később 1991-ben nyáron amikor június 19.-én az utolsó szovjet katona is eltávozott ebből az országból. Azon a nyáron vettem meg ezt a bőrdzsekit (a megnyitón bőrdzsekiben voltam. R.K.) egy havi ösztöndíjamból, mert azt gondoltam, hogy Alain Delon, James Dean és Marlon Brando is bőrdzsekiben járt, és nekem soha nem volt bőrdzsekim, és ez megér egy havi ösztöndíjat a párizsi bolhapiacon. Mert ha az embernek bőrdzsekije van, akkor a világ végtelenné válik. Ezen a bizonyos nyáron, mikor az utolsó szovjet katona is eltávozott hazánkból, született meg a fantasztikus plakát Orosz István keze alól amit biztosan sokan ismernek az ominózus tarkóval. Ez nekem ugyanazok közé a nagyon emlékezetes vizuális emlékek közé tartozik, mint amennyire az egyik legfontosabb porcelán szobor amit valaha láttam ez a katicabogaras Lenin itt a sarokban. Voltak társai. Volt a Vida Judit kerámikus művésznek a kalapácsos kannája, Pincehelyi Sándornak egy Zsolnay gyárban készített porcelántál sorozata amin a Sarló és kalapács című eredetileg 1973-ban készített szitanyomatának a későbbi variációi láthatóak.
Akit ez a kicsit ugrándozó gondolatmenet valamilyen irányba elvitt, talán érti miért ennyire borzalmasan izgalmasak, érdekesek és fontosak a szobrok amik itt láthatóak. Amiket az elmúlt 20 évben a nagyközönség nem sűrűn tudott megtekinteni. Ezért is nagyon örülök, hogy ezt bemutathatjuk. Büszke vagyok rá és hálásan köszönöm a művész úrnak, hogy ezt lehetővé tette számunkra. Hát akkor mindenkinek nagy szeretettel javaslom, hogy látogassa meg James Dean-t meg Lenint !

(az alábbi adalékot fejből idézem, az sajnos már nem került felvételre, amit leírhattam volna. Kungl György a beszéd elhangzása után azt mondta a közönségnek: „ Az én bőrdzsekimnek is van története.( ő is bőrdzsekiben volt a megnyitón) Én ezt még pár évvel korábban vettem, mint 1991. Amszetrdamban voltunk, Geszler Mária kerámikussal, szakmai úton. Találtam ezt a bőrdzsekit a bolhapiacon. Nem volt rá elég pénzem, hogy megvegyem. Geszler Mária adott kölcsön. Mikor hazajöttünk, évekig próbáltam neki visszadni a pénzt. Soha nem fogadta el. Ez az én bőrdzsekim története.)

Ráthonyi Kinga

Szabó T. Anna fb posztja a kiállításról:

Tegnap volt James Dean halálának az évfordulója. Nemrég Kinga Ráthonyi jóvoltából és tárlatvezetésével láthattam Kungl György szobrászművész James Dean témájú kerámiáit, amelyek egyik oldalon síkban ábrázolják Deant a dokumentum-fotók alapján, a másik oldalon, mintegy megelevenítve, térben, egyszerre idézve elénk a hollywoodi legendák fullasztó babaház-légkörét és a kicsiségből mégis előragyogó vagányságot, de legfőképpen az időt, az élet végtelen törékenységét is, azt, hogy ezek a kivágott képkocka-pillanatok nemcsak a legendát sugározzák, hanem porcelántestünk és kiégett-kiégetett világunk végtelen törékenységét - egyetlen másodperc elég, hogy szilánkjaira hulljon a szobor, hogy összegyűrődjön az autó és a lélegző-dobogó hús. Ha tovább élünk, a fiatalságunk akkor is csak képregény marad, de törékenységünk mégis keménység, kicsiségünk mégiscsak nagyság - ez a varázslat, ez a paradoxon, ez az igazi titok.
A garázs-jelenet az egyik kedves képem, férfias és játékos egyszerre, és kívülről nézve mégis ijesztő, hiszen tudjuk, mi történt, amikor a színész beült ebbe az autóba. (Állítólag Alec Guinnes, önmaga számára is váratlanul, megjósolta a tragédiát, amikor Dean először megmutatta neki az új autót. )