TOGETHER 11.0 szimpózium anyagából rendezett kiállítás
megnyitószöveg: Pálinkás Dominika kerámikus művész
2025.09.18. Budaörs, Garázs Galéria
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én nyithatom meg a 11 TOGETHER szimpózium alatt készült munkákból rendezett kiállítást. Az idei szimpóziumon sajnos nem tudtam részt venni, de emlékszem az elsőre. 11 évvel ezelőtt graduális hallgató koromban én is részt vettem a rendezvényen. Akkor még nem is a Köztér 18.-as szám alatt tartotta meg Kinga az eseményt. Akkor még a budaörsi régi posta épületének egyik műhelyében dolgoztunk. A Köztér csak egy hamarosan megvalósulni látszó terv volt.
Emlékszem, hogy Hári Adikával egy kisméretű Lenin bronz büsztről vettünk gipsz negatívot, majd Lenin fejeket öntöttünk porcelánból és máz alatt festettük őket. Emlékszem, hogy Ábellel és az akkor 7 éves Edwárddal áztattuk, vakartuk és sikáltuk le az agyagot az Illés Oszlopainak lábazatára készült beton elemekről. Emlékszem megjegyeztem, hogy magasnyomású mosó „kellett volna ehhez a melóhoz”.
Aztán megalakult a Köztér. Az iskola helyszínéül szánt épület enyhén felújításra szorult. Emlékszem, hogy Ciursas Zsoltiba kapaszkodva másztam fel az asztalra, aminek a tetején állva raktam a mozaikot a ház homlokzatára. Emlékszem, hogy színes nemesvakolattal véletlenül összekentem a cipőmet. Majd úgy döntöttem, hogy ez akkor innentől a design része lesz és ízlésesen elhelyezett különböző színű foltokkal kidekoráltam az egészet. Addig hordtam, amíg konkrétan le nem esett a lábamról. Emléksze, hogy Melkovics Ágival rengeteget festettünk máz alatti eljárással. Egymás tárgyaira is festettünk, mármint természetesen megbeszéléses alapon.
Azóta sok év telt el, sok minden változott. Most már én is a hallgatókkal dolgozom együtt. Azokkal a hallgatókkal is, akiknek a munkája a kiállított tárgyak között szerepel. Ennek nagyon örülök. Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek az alkotó közösségnek. Boldog vagyok attól, hogy részese lehetek egy közösségnek, hiszen rohanó mindennapjainkban a személyes kapcsolatok egyre inkább elkopnak. Annak pedig kimondottan örülök, hogy ez a közösség művészekből, alkotókból áll, akik más szemüvegen keresztül szemlélik a világot, mint az átlag társadalmi norma.
Emlékszem, hogy miután befejeztem a tanulmányaimat, mennyire hiányzott a műhely zsongása. Az elrontott munka fölötti közös bosszankodás, de leginkább a megoldásokra alakult random kupaktanácsok. Miután az ember lediplomázott, ez megszűnik és Magyarországon csak nagyon kevés olyan hely van, ahol a művészek együtt tudnak dolgozni a saját munkájukon. A szimpózium ezért ünnep, mert az egyéni alkotást közösségben élhetjük meg általa. A kiállításmegnyitó önmagában egy ünnep, ahol tulajdonképpen magát a művészetet éltetjük. Köszönjük Kinga, hogy már 11 éve adsz nekünk lehetőséget ünnepelni!
Szóval szeretettel köszöntök mindenkit az ünnep ünnepén! A kiállítást ezennel megnyitottnak nyilvánítom!