ALL-TOGETHERS
Bedécs Monika kerámikus művész megnyitó beszéde

Tisztelt Egybegyűltek!

A Ráthonyi ezúttal behúzott a csőbe.
Ez az első kiállítás, amit most tisztem megnyitni, úgy, hogy kiállítani sem nagyon szoktam, nemhogy megnyitó beszédet mondani. Pláne, ha olyan nagyágyúk hallgatják, mint például itt a Pázmándi Tóni! (Bizonyára most is jókat mosolyog magában rajtam…!)

Művészeti berkek helyett/mellett leginkább a műhelyek világában nyüzsgök, immár 35 éve a MOME falai között.
Mint kezdő szakoktató, első évemet kezdtem Lechner Ödön poros, elaggott, gyönyörű szecessziós remekében, a Kinizsi utcában.
Itt ismertem meg egy Martens bakancsos (valódi!) szőke lányt, aki tökéletes, (valódi!) vörösre lakkozott körmökkel elszántam gyúrta az agyagot,
esztergálta a gipszet. Rögtön érzékeltem, hogy tudja, mit akar. Szokatlan, merész, vagány tárgyakat, szobrokat csinált és amit elkezdett, mindig be is fejezte. Energiát, időt, lelkesedést nem spórolt.

Így van ez ma is.
Amióta ismerem, épít, mintáz, mozaikot rak, fest, tanít, szervez, magas hőfokon mindig, erején túl is.
Itt, Budaörsön, szeretett Zuglója átellenes pontján keresett és talált egy helyet, a Köztér 18-ban megbújó öreg házat, amit munkaasztallal, agyaggal és hatalmas lelkesedéssel töltött meg. Élet költözött a kis akácfás utcába, hisz nem magának építkezett, hívására jöttek zsenge és neves alkotók, itthonról és külföldről egyaránt, diákok és mesterek.
A ház is nőttön nőtt, hízott, színes csemperuhát öltött, üzeneteket küldött a falakon túlra.
Ez a zseniális kiállító garázs, ahol állunk, nyitott gyufaskatulya dobozka: folyosó és híd.

A kobaltfestés több ezeréves csodája, 7 év, 7 szimpozion válogatott anyaga látható most itt.
A kobaltoxid kékje, amit a többi színnel ellentétben, a félelmetes 1400 fok sem éget el és örökre megtart.
Nyugalom és béke ereszkedik a munkaasztalokra, mert a kobaltfestés döntést, biztos kezet, csendet, elmélyülést követel magának.
Cserébe végtelen lehetőségeket, játékot enged.
Kinga is. Játszani enged, nem korlátoz, nem ötletel, nem minősít, szabadon ereszt, hátralép, és ilyenkor tudom, hogy örül.

Azt hiszem, minden itt született tárgyon ez a szabadság köszön vissza, az a ritka szabadság, ami Kosztolányi Dezső szerint az egyetlen létező: azé a mesteré, kézművesé, aki munkája fölé hajol.

Hajoljunk mi is az itt kiállított alkotások fölé, mert üzenetet hoznak nekünk, hallgassuk, nézzük őket nyitott szívvel!

Budaörs 2025 08 29