Hónap: 2018 május

Szeretnék olyan tárgyakat tervezni amik mások szívéhez is közel állnak, nem csak az enyémhez. A funkcionalitás szintén fontos szempont számomra és az is, hogy csipetnyi trükköt, némi "fűszert" csempésszek a tárgyaimba. Így a "felfedezés élményét" tudom nyújtani a felhasználónak a munkáimon keresztül.

"Különleges, könnyen felismerhető, maradandó élményt nyújtó használati tárgyakat tervez és nem csak porcelánból. Szeretem, amikor ránézek valakinek a portfóliójára és a különböző fantázianévvel ellátott kollekciókba belenézve azt érzem, hogy bármelyiket szívesen (elfogadnám és) megmutatnám nektek. Balázs munkái ilyenek."

Szabó Eszter Ágnes képzőművész vagyok. Képzőművészként évek óta a design az egyik kutatási területem - ami elvileg teljesen más elvek mentén készíti a műalkotásokat, mint a képzőművészet - és saját munkásságom egyik legfontosabb projektje éppen a kerámiához és porcelánokhoz köt. Ezt talán leginkább azoknak a fiatal magyar porcelántervezőknek köszönhetem, akiknek a munkája inspirált engem is arra, hogy elkezdjek gondolkodni az anyagról, a funkcióról, arról a történelmi múltról és presztízsről, ami az anyag és története mögött van. Szerencsés is vagyok, hogy általában olyan kiállítások megnyitására kérnek fel, amik valóban feszegetik a szakterületek, alapanyagok, hagyományos alkotói folyamatok által meghatározott kereteket, de a XXI. századra Magyarországon is láthatóan és meghatározóan kirajzolódtak ezek a területek. Így történt most is, amikor felkérést kaptam Botos Balázs kiállításának megnyitására, ezért nagy öröm számomra, hogy most én is köszönthetem a vendégeket!
Hogy miért örülök? Mert amikor először megláttam a meghívót és a rajta szereplő tárgyakat, majd elolvastam a kiállítás címét: „Porcenyalánkságok”, akkor még hosszasan nézegettem a képet, és kicsit irigykedtem is, mert porcelánrajongó vagyok, de közben már gyerekkorom óta egy kevéssé ismert porcelánfehérségű süteményt is menedzselek, a Cukrosperecet. Kis híja, hogy nem készítettem még el porcelánból ezt a habcsóknak tűnő süteményt, de talán pont azért nem, mert bár komolyan gondolom a róla való elmélkedést és több művet is készítettem róla korábban, egészen mostanáig nem tudtam ennyire kifinomult eleganciával műalkotássá transzformálni, mint Botos Balázs a cukormázas Donutot/Fánkot.
Szóval ahogy néztem a meghívót, megkívántam ezt a kiállítást… nem csak a fánkot, hanem a gyűrűt és a porcelánt is, így együtt. Minden porcelánrajongó tudja, hogy mekkora függőség az anyag tisztaságának és finomságának az érintése miközben ezek a cukormázra emlékeztető színek és formák édes illatokat küldenek az agyunkba. Nem csak fánkokat látunk innentől, hanem mintha pillecukor bajuszok, pörgettyűk és más édességek jelennének meg, rafináltan összeépítve a porcelán és nyalánkság szavakat is. Jó lenne gyerekké változni és ezekből a tárgyakból egy marékkal a zsebünkben tartani és bármikor elővenni azt, amelyik éppen kell… És bár hagyományosan a süteményt valamiféle porcelán tányérról szoktuk enni, és ezzel a süti meg a tányér története rövid időre összekapcsolódik, ezekben a tárgyakban, a porcenyalánkságokban ez a két minőség elválaszthatatlanul eggyé válik. Az érzékeinknek és az agyunknak dolgoznia kell, hogy hová is tehetnék ezt az egészet?! Most már, hogy egy ideje én is viselem a Donut gyűrűt és a kedvenc kérdésem az utcán és a boltokban az, hogy „Ne haragudjon! Hozzáérhetek?” Szinte mindenkit megszólít a forma, a színválasztások és az anyag selymessége, puhaságának látszata, ami valóban a fánk puhaságára emlékeztet. De valójában a kerek forma tökéletessége az, ami nagyon sok asszociációt enged a nézőnek.
Amikor a Támad a Mars című filmben az emberekkel tárgyaló űrlény köröz egyet az ujjával és mutatja, hogy el fogják foglalni a Földet, a tolmács azonnal rávágja, hogy ez a körző mozdulat biztos a fánk nemzetközi jele. Lehet egy csillagkapu, vagy egy fekete lyuk, amin keresztül átléptük a lehető összes határvonalat és most bekerültünk Botos Balázs alkotói univerzumába, ahol a porcelánoknak édes érzéseket keltő fondan máz jár. De lehetnek-e a használati tárgyaink cukormázasak, kell-e nekünk egy édes késélező és egyáltalán kell-e nekünk az édes élet?
Az én válaszom magától értetődően IGEN – hiszen, ahogy mondtam, egy cukormázas sütemény menedzsere is vagyok - de ha jobban körül nézünk, akkor meglátjuk az ebben az édes univerzumban rejlő ravasz csapdát is, mert ezek nem egyszerűen egy rózsaszín leányszoba kellékei, hanem éppen egy konstruktív formatervező mutat nekünk olyan érdekes tárgyakat, amiket ő talált ki a lehető leg kifinomultabb egyszerűséggel és játékossággal.
Botos Balázs nem csak porcelánnal dolgozik, hanem az általa használt anyagoknak figyelembe veszi a saját tulajdonságait. Semmit nem erőltet, hanem anyagszerűen választja el a plexi és fa keménységét - amelyekből okos és konstruktív formákat épít – a nedves porcelán természetétől, amelyet a kiégetés előtti lágyságában szeret látni de az égetés utáni könnyedségét hangsúlyozza még akkor is, amikor a váza derekára köt egy bicikligumi belsőt. A szériában öntött sorozatot az amúgy is lehetséges törésekkel teszi egyedivé és tele fröcsköli festékkel, hogy az esetlegességét tudatosítsa. A tudatos esetlegesség, mint eszköz az új generáció egyik válasza lehet a tömegtermelésre. Egy jel és gesztus a túl egyszerű, vagy épp ellenkezőleg, a túlságosan fennkölt tárgyak felé is, vállalva az egyedi és megismételhetetlen hibát is, amelyből nem tanulni kell, hanem együtt élni vele és örülni neki minden nap, mintha tükörbe néznénk és meglátnánk saját magunk tökéletlen tökéletességét, ami mi vagyunk. Én úgy látom, hogy ez az univerzum nem csak Botos Balázsé, hanem mindannyiunké és, ha felismerjük az anyagok és tárgyak különböző természetét, akkor nem csak megtaláljuk benne a tükörképünket, hanem még tetszeni is fogunk magunknak.